Hát nos, ezzel kicsit elmaradtam :).
Hogy jutottam el ide, és miért alakult így, az egy hosszú és bonyolult történet, amit nem akarok itt kivesézni. A lényeg:
Március 3-án szombat reggel 3 (én, apukám és öcsém) felkerekedtünk reggel fél 7-kor, és nyakunkba vettük az országutakat egyenes Csehországba.
Úti célunk egy Ceská Rybná nevű falucska volt. Ahol a 15. számú ház volt a célunk, és annak a háznak a belsejében 8 kicsi fekete-fehér szörnyecske, akik közül az egyik rám várt, mondhatni.
Nos ő lett az én Novah kicsi kutyám. Egy border collie fiúcska, hivatalos nevén Amundsen pod Mlýnským kopcem. 8 órás volt az autókázás. Hát a cseh autópálya egy katasztrófa volt, még szerencse, hogy csak rövid szakaszán mentünk.
Odaérve, már a gyomrom forgott az izgalomtól. Kíváncsi voltam rájuk nagyon. Kiszállva az autóból, egy hegyoldali házat pillantottam meg. Majd becsöngetve, hamarosan ki is nyílt az ajtó és rögvest Nellie fogadott minket, aki azonnal hozzám dörgölőzött, majd pedig Pavel beinvitált a konyhába, ahol hamar megláttam őket, a kis szörnyeket. Azonnal az összes neki a szobakennel falának és ezerrel csóváltak, nyüzsögtek. Még mindannyian ott voltak, így elkezdtem keresni az én kis Nováhmat, nem kellett sokáig. Az elsőként mászott felfele és nyalt arcon, akkor már biztos volt a dolog, hogy igen ez a kiskutya hozzám kell tartozzon. Megbeszéltünk pár dolgot, aztán Pavel kiengedte a kicsiket az udvarra, felkapott egy frizbit és Nellieval tartottak egy rögtönzött bemutatót (ugyanis a mami frizbis kutya, és nagyon jó méghozzá). Apáék az állukat kaparták a földről, csodálatos volt, ahogy dolgozott az az elán, kitartás és drive. Ámulatba ejtő. A kicsik pedig felfedezték a kertet, igaz a végén egyenként kellett befogni őket, mert kicsit rebellisek voltak. De a lényeg, hogy aztán megismerkedtem velük testközelben. Néhányuk a nadrágomon, még egyesek a kezemben lévő játékon lógtak, és Novah... hát ő incselkedett és puszilkodott velem.
Néhány tisztázó információ, szerződés aláírás után, felemeltem Novaht, aki akkor nem tudta mi vár rá, vidáman puszilt és csóvált.
A hazaúton, volt egy kisebb baleset, valamint sírás-rívás. De aztán fogta magát az ölembe ült, a fejét a nyakamba túrta, és egészen hazáig meg sem mozdult.
Miután haza érkeztünk, hát bemutattuk őt Mollynak, aki nem tudott mit kezdeni a kis feketefehér pamaccsal. Hát még a cicák. Szerencsére az utazás lefárasztotta, így a következő nap reggelig aludt. Sajnos viszont a reggel szomorúságot is hozott magával, mivel elpusztulva találtuk meg drága Joe Ciccmacinkat. Elüthette a hajnalban az autó, és már csak annyi ereje lehetett, hogy lehúzta magát az utcáról a kapu aljba, ahol aztán elpusztult. Az egész család megsiratta, a hátsókertben a kedvenc helyén a nádas tövében temettük el.
Ezért is a cím, mikor is Novával valami új érkezett az életünkbe, sajnos valamit adnunk kellett érte, elvesztettünk egy családtagot, de kaptunk egy másikat. Tehát egyik szemem sír a másik nevet, de drága Joe cicánkat sosem felejtem el.
Hogy jutottam el ide, és miért alakult így, az egy hosszú és bonyolult történet, amit nem akarok itt kivesézni. A lényeg:
Március 3-án szombat reggel 3 (én, apukám és öcsém) felkerekedtünk reggel fél 7-kor, és nyakunkba vettük az országutakat egyenes Csehországba.
Úti célunk egy Ceská Rybná nevű falucska volt. Ahol a 15. számú ház volt a célunk, és annak a háznak a belsejében 8 kicsi fekete-fehér szörnyecske, akik közül az egyik rám várt, mondhatni.
Nos ő lett az én Novah kicsi kutyám. Egy border collie fiúcska, hivatalos nevén Amundsen pod Mlýnským kopcem. 8 órás volt az autókázás. Hát a cseh autópálya egy katasztrófa volt, még szerencse, hogy csak rövid szakaszán mentünk.
Odaérve, már a gyomrom forgott az izgalomtól. Kíváncsi voltam rájuk nagyon. Kiszállva az autóból, egy hegyoldali házat pillantottam meg. Majd becsöngetve, hamarosan ki is nyílt az ajtó és rögvest Nellie fogadott minket, aki azonnal hozzám dörgölőzött, majd pedig Pavel beinvitált a konyhába, ahol hamar megláttam őket, a kis szörnyeket. Azonnal az összes neki a szobakennel falának és ezerrel csóváltak, nyüzsögtek. Még mindannyian ott voltak, így elkezdtem keresni az én kis Nováhmat, nem kellett sokáig. Az elsőként mászott felfele és nyalt arcon, akkor már biztos volt a dolog, hogy igen ez a kiskutya hozzám kell tartozzon. Megbeszéltünk pár dolgot, aztán Pavel kiengedte a kicsiket az udvarra, felkapott egy frizbit és Nellieval tartottak egy rögtönzött bemutatót (ugyanis a mami frizbis kutya, és nagyon jó méghozzá). Apáék az állukat kaparták a földről, csodálatos volt, ahogy dolgozott az az elán, kitartás és drive. Ámulatba ejtő. A kicsik pedig felfedezték a kertet, igaz a végén egyenként kellett befogni őket, mert kicsit rebellisek voltak. De a lényeg, hogy aztán megismerkedtem velük testközelben. Néhányuk a nadrágomon, még egyesek a kezemben lévő játékon lógtak, és Novah... hát ő incselkedett és puszilkodott velem.
Néhány tisztázó információ, szerződés aláírás után, felemeltem Novaht, aki akkor nem tudta mi vár rá, vidáman puszilt és csóvált.
A hazaúton, volt egy kisebb baleset, valamint sírás-rívás. De aztán fogta magát az ölembe ült, a fejét a nyakamba túrta, és egészen hazáig meg sem mozdult.
Miután haza érkeztünk, hát bemutattuk őt Mollynak, aki nem tudott mit kezdeni a kis feketefehér pamaccsal. Hát még a cicák. Szerencsére az utazás lefárasztotta, így a következő nap reggelig aludt. Sajnos viszont a reggel szomorúságot is hozott magával, mivel elpusztulva találtuk meg drága Joe Ciccmacinkat. Elüthette a hajnalban az autó, és már csak annyi ereje lehetett, hogy lehúzta magát az utcáról a kapu aljba, ahol aztán elpusztult. Az egész család megsiratta, a hátsókertben a kedvenc helyén a nádas tövében temettük el.
Ezért is a cím, mikor is Novával valami új érkezett az életünkbe, sajnos valamit adnunk kellett érte, elvesztettünk egy családtagot, de kaptunk egy másikat. Tehát egyik szemem sír a másik nevet, de drága Joe cicánkat sosem felejtem el.
Nyugodjon békében!
Nováhnak pedig üdv itthon a szerény kis falkánkban, remélem boldog lesz velünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése