Ázós-fázós agilitys hétvége, és Bernd Hüppe szeminárium

A hétvégén, azaz augusztus 30-31-én Győrzámolyon jártunk a II. Szigetköz Agility Kupán. A versenyt a győri A-Team agility csapat rendezte, melynek közvetetten mi is a tagjai vagyunk. A versenyen résztvettünk Jovival mint versenyzők, én pedig még mindig a segítőgárda tagja is. Kezdő kategóriába neveztem be magunkat, és igazából ez volt a komolyabb első versenyünk.

A versenyt ismét egy nagyon szép helyen szervezték meg, a győrzámolyi focipályán. Rengeteg nevező volt, majd 200-an, Ausztriából és Szerbiából is. Sajnos az időjárás nem kedvezett, ugyanis az egész hétvégén szakadt az eső, kisebb-nagyobb szünetekkel. Nekünk Jovival szerencsénk volt, ugyanis egyik futamunknál sem esett, de vasárnap reggel nagyon csúszott a fű. A futamaink nem sikerültek a legszebbre, nem voltam fejben túl összeszedett, meg hát 2 hónapja nem látott a kutya akadályokat, szinte semmit sem edzettünk.

Szombaton egy agility futam, valamint egy jumping futam volt. Az agilityt Tráj Tamás rakta, a jumpingot pedig Herendy Veronika bírálta. Nagyon tetszetős pályák voltak, kezdő szinthez képest. Sajnos az agility futamban, Jovi leugrott a palánkról, a zónájára elfelejtettem figyelni, így azt szépen átugrotta. A szombati jumping futamban, mindjárt a futam végén befutott a rossz kúszóba, így az kizárás lett. A videókat utólag visszanézve én húztam rá, mivel rossz irányba tartottam a vállamat.

A vasárnapi futamokban a jumping 2-es futamban sajnos kizártak minket, mivel 3 megtagit gyűjtöttünk be, mivel 2x lehúztam az akadályról, a harmadiknál meg rossz helyen álltam. A jumping 3-as futamunk pedig hibátlan lett, bár egy ponton majdnem kizárattam magunkat, mert azt hittem az aksi után a kúszó jön, de szerencsére időben észbekaptam és ráfordítottam a megfelelő akadályra.

Mind a négy futamnál sikerült letisztáznom az agyamban a dolgokat, nem stresszeltem. Felmentem a pályára úgy a kutyával, hogy nem akartam senkinek megfelelni. Annyi volt bennem, na most szórakozunk egy jót. Jovinak jó volt a sebessége, figyelmes is volt. Ezután nekem kell csak jobban bemagolnom a pályát, részletről-részletre.

Szombaton volt még egy kúszóverseny is, melyet Bernd Hüppe osztrák bíró rakott ki, nem semmi pálya volt :D. A bökkenő az volt, hogy teljesen elfelejtettem a pályát, és elég káoszosra sikerült, valamint seggre is sikerült ülnöm a vizes fűben.

A verseny nagyon leszipolyozott agyilag és testileg is egyaránt. A versenyzés mellett, fel-alá járkáltam, rohangáltam. Mivel egyszer pályát építettünk, máskor stopperoltam, speakerkedtem, írnokoskodtam, pályasegédkeztem.

Az eredményeink:

Kezdő agility (L): 12. hely, 26-ból

Kezdő jumping 1. (L): DIS

Kezdő jumping 2. (L): DIS

Kezdő jumping 3. (L): 3. hely (wuhuuu)

Vasárnap 7 óra tájban érkeztünk haza, és azonnal bevágtam a szunyát, mivel hétfőn ismét útrakeltünk, mivel Győrbe indultunk az A-Team sárási agility pályára. Résztvettünk egy szemináriunon, amelyet Bernd Hüppe tartott, aki eredményes osztrák edző. Eredetileg a szeminárium 2 napos lett volna. De az esős idő hétfőn is kitartott, és keddre sem írt jobbat. Így aztán közös megegyezéssel a keddi napot lemondtuk.

Az eső, a hideg ellenére, valamint, hogy a cipőmben tocsogott a víz én nagyon élveztem a szemináriumot. Az agilityt egy teljesen más megvilágításba helyezte számomra, úgy érzem, ha most kellene versenyre mennem, vagy csak egy edzésre, másképp néznék a pályára, és a kutya felvezetésére. Eddig mindgi az volt bennem, hogy a legrövidebb úton vigyem a kutyát az akadályokra, hát most már látom, hogy a rengetegféle handling és vezetési stílus közül érdemes azt használni, ami a párosra leginkább ráillik. A testmozgás nagyon fontos. Eddig nem bírtam levenni a kutyámról a szemeim, nem bíztam benne, hogy anélkül is megcsinálja. Rengeteg olaszozást volt a három pálya részletben amit Bernd kirakott.

Mi Jovival nem edzünk túl sokat, és féltem a szeminárium elején, hogy nem fog menni nekünk, mert nem vagyunk elég felkészültek. Részben igazam is volt, de Berndet ez egyáltalán nem zavarta. Rendkívül türelmesen, átfogóan elmagyarázott mindent. Ha rosszul csináltuk sem mutatta felháborodás jelét, sőt tovább bíztatott. Nagyon jó edző, kiváló volt. Én minden percét élveztem. Rendkívüli mód tetszett, hogy a pályát mikor felrakta, mindenkit felengedett, nézze át, mit és hogy oldana meg. Utána a pályát átvettük pontról-pontra, kiszámítva a kutya ideális útvonalát, kivesézve az egyes vezetési technikákat, hol-mi volna az ideálisabb. Tanultam két újat is, az egyik a german turn nevű, a másik meg amolyan kamu olasz. :)

A második szekvenciánál volt egy kis megzuhanása Jovinak, nem volt hajlandó dolgozni, elvonult és összetört. Szerencsére sikerült összeszednem, de innentől mi kicsit könnyített verzióban edzettünk, hogy a Jovit nem nyomjam megint túl. Ezúton is köszönök mindenféle tanácsot, rengeteget kaptam főként Jelinek Zitától és Szekeres Julitól, azzal kapcsolatban, hogy mit rontok el a kutyámnál, amiért ilyen állapotba kerül.

II. Éjszakai Dog Dancing Bajnokság

Háát igen. Dog dancing versenyen vettünk részt. De most nem Jovi volt a versenyző, hanem - dobpergés - Móka kutya. Igen-igen.

Sosem gondoltam, hogy Mókucival benevezünk egyszer valaha is dog dancing versenyre. Jó egyszer beneveztünk, de akkor az egészségi állapota nem engedte a dolgot. Na lényeg, a lényeg.

Augusztus 9-én Ráckevén rendezték meg idén is, a II. Éjszakai DD Bajnokságot. Sokáig hezitáltam, nevezni, nem nevezni. De egyszer csak beindult az ihlet, és kitaláltam egy kűrt, kipróbáltam Mókuval. Láss csodát, ment minden szépen. Június elején elküldtem a nevezést. Győri barátném Tóth Niki volt olyan kedves, és átutalta nekünk a verseny nevezési díját, mert én nem tudtam a számlánkról Magyarországra utalni.

Szerveződtek a dolgok, lett négy útitársunk Tóth Niki és Arcus, valamint Telekes Zsuzsi és Armon a red közép uszkár személyében. Nikiék hivatalos I. osztályba neveztek, Zsuzsiék meg látogatók voltak, ismerkedni a DD-val. Én Mollyt hobbi osztályba neveztem be, hogy fokozatosan megszokja.

9. egy szombati nap volt, én délután 1-kor indultam el otthonról, tankoltam, váltottam forintot és vettem autópálya matricát. Győrben megálltam Zsuzskáékért, majd Ikrényben Nikiékért. Az autóba kissé nehézkes volt a bepakolás, de megoldottuk. Eztán felkerekedtünk, az M1-es autópályán mentünk, hogy minél hamarabb odaérhessünk. Az utat a GPS mutatta, hááát izéé. A drága elvitt minket, csak épp nem arra, amerre gondoltam. Elértük Ercsit, kiírta a cél már csak 9 km. Nagyon örültünk, hogy jajj mindjárt ott vagyunk. Nem voltunk :D. Utunkat szelte a Duna, amilyen egy darab híd nem volt, fogalmunk sem volt merre tovább, hogyan. Megkérdeztük a helyieket, hogy lehet átjutni, a válasz - komppal.

A komp jött is, de sajna jó fél órát próbált kikötni. Rajtunk eluralkodott a pánik, hogy most mi lesz, nem érünk oda. Igaz másfél órás késéssel, de végül elértük a célunkat.

Kipakoltunk, addigra elkezdődött a trükkverseny. Találkoztunk csomó ismerőssel. Nagyon jó hangulatú verseny volt, és elég gyorsan is haladt. A hobbi osztály 11 óra körül kezdték el. Mi Mókuccal a 4. voltunk. Előtte felvettem a "jelmezem" és bemelegítettem Mókuct. A ringbe lépéskor, hát láttam kiskutyámon, hogy kicsit megzuhant. Mikor intettem, hogy indulhat  a zene, láttam már, hogy nem lesz teljesen rendbe. Molly belassult, zavarodott volt. Szerintem zavarta a lekerített rész, a hangos zene és a reflektorok is. Nem baj. Ennek ellenére csinálta amit mondtam neki, figyelmes volt és pontos. A közepénél teljesen kiesett a kűr folytatása, így improvizálnom kellett. Vártam a végét, kicsit sem voltam ám ideges, ááh hol. :D

A végén megtapsoltak minket és a zsűri szóban értékelte. Kiemelték, hogy Móka nagyon ügye és pontos, és ötletes volt a kűr témája. A pórázra rápacsizás is kifejezetten bejött nekik. A negatívum, figyeljek jobban a mozgásomra. Háát na, otthon pedig direkt úgy gyakoroltam, hogy szép táncos mozdulataim legyenek. Itt ez kimaradt, na fene. :D.

Az eredményhirdetésnél kaptunk egy Josera ajándékcsomagot, és egy értékelőlapot - melyben egyes részekre rendkívülit kaptunk, valahol nagyon jót (de az előbbi volt többségben).

Itt pedig a videónk :)

Én nagyon jól éreztem magam. Úgy volt ott alszunk, de aztán 2 óra tájban hazaindultunk, előtte persze visszarakodás a kocsiba, és Nikinek hála egy kis kávézás.

Ami fontos magamnak megjegyzés, ha két kutyával megyek valahová, okvetlen kell vigyek boxot. :D

Életrehívás, avagy te jó ég, nekem blogom is van :D

Na, izé.. khmm. Hát, jól van. Igen, ráeszméltem, hogy nekem létezik egy kutyás blogom is. Teljesen megfeledkeztem a kicsikéről, pedig elméletileg szerettem blogot írni. Ez az évünk egészen kutyásra sikeredett, sok helyre eljutottunk és sok mindent csináltunk. Volt egy csomó premierünk is, mindkét ebzettel.

Nem is igazán tudom hol kezdjem a mesélnivalót. Mindenről nagyon sokat tudnék írni, de akkor nagyon a végtelenbe húzódna a bejegyzés. Gondolkoztam, hogy csinálok minden eseményről egy külön bejegyzést, de ki a fene olvasna annyit vissza (:D). Én tuti nem, meg amúgy is, jobb szeretem a rövid velős beszámolókat. Bár igaz, van egy énem, aki szereti csavargatni a szavakat - játszani velük.

Most nem fogok.

JANUÁR

Juhééj, lettek otthoni ugró aksijaink, ami teljesen homemade, ala én kezem munkája. Valamint végre volt pénzem leszúrhatós szlalomrudakat venni. Eddig ugyanis csak amolyan tákolt-mákolt agility aksijaink voltak. Most már vannak, igaz mostanra már nem szépek és illatosak. Kicsit koszosak, kutyásak és használtak. Jovival neki is álltunk szlalomot tanulni, folyosós módszerrel. Egy darabig nagyon szépen ment, de aztán tipikusan Jovisan, megtört kiskutyám lelke, mert rosszul érkezett bele és megütötte magát. Azóta nem hajlandó csinálni. Így félretettük. Jártunk fedettpályás agility edzésekre az ARP Dog Teamhez is.

FEBRUÁR

Február 16-án túrázni voltunk a Bakonyban Roxival és Kex nevű, eszetlenke, mindig boldog keverék kutyusával. Fogalmam sincs a kilométerekről, mivel eleve eltértünk az eredeti útvonaltól. De a túra jól telt, sárban dagonyáztunk, a kutyák élvezték. Mi pedig minden méter után levegőért kapkodtunk, hogy jajj végünk. A célunkat az eltévedés ellenére is szépen elértük. Ez nem más volt, mint a Bakony legmagasabb pontja a Kőris-hegy (709 m). Jó volt a túra, a sártenger ellenére. Mert remek volt az idő, se túl hideg és se túl meleg. Másnap pedig Jovival felkerekedtün Pozsonyba, ahol egy szlovák barátnőmmel és borderével, Jeannie-vel, futottunk össze.

MÁRCIUS

Résztvettünk a már számomra kihagyhatatlannak mondható Karakterteszten, amit  Győrben rendezett az OCSBE kutyasuli. Idén csak Jovi tesztelődött, és volt belevonva a programokba. De Mókuci is velünk volt. Álmossal ketten végig koldulták az összes résztvevőt. Jovi beszerelmesedett egy beagle lányba, Borkába. Folyamatosan őt kereste. A karakterteszten Kitűnő minősítést kapott, nagyon meglepődtem, nem vártam, hogy így végez. Valamint résztvettünk a kutyás versenyeken is. Itt Jovi a behívó versenyen elhozta az első helyet. (én meg nyertem egy csomó tomboladíjat :D).

ÁPRILIS

Nos ebben a hónapban nem jártunk semmilyen kutyás eseményen, csak elsétálgattunk a kutyákkal, erre-arra. Jovival agilityztünk, nem otthon, hanem a Duna partján. Hangulatos volt.

Húsvéthétfőn elmenekültem Jovival az öntözők elől. Reggel 7-kor felszereltem a bringát, meg Jovira a futóhámját és elmentünk bikejöringezni. Összesen 19,88 km tekertünk le, persze csak földes úton. Jovi végig nagyon jól bírta a tempót, aki majdnem feladta, az én voltam, mivel elég durván hepe-hupás volt a talaj. És nincs lengéscsillapító a biciklimen. Hazaérvén és szétázva, gondoltam Jovi jól elfáradva. Nagy francokat, elém vágta a frizbijét, hogy jááátszunk.

MÁJUS

Mivel május inkább az államvizsgáimról szólt, nem volt nagyon időm kutyázni, csak a szokásos napi séták, néha azt is a család intézte. Azért Jovi megtanult tárgyakat balanszolni a fején, bármit, még egy vízzel teli poharat is. A hó végén pedig megrendezték Győrben az I. Győri DD Kupát, naná, hogy nem hagytuk is. Jovival elmentünk, de csak mint nézők. Valamint voltunk kétszer agility edzésen, egyszer Tráj Tominál.

JÚNIUS

20-án voltunk a kutymókokkal és a szüleimmel a Tribeč hegységben túrázni egyet, felmásztunk a gímesi várromhoz, amely 512 m magasan helyezkedik el. 29-én pedig Jovi debütált agilityben. Persze egyelőre csak egy háziversenyen vettünk részt, amit a veszprémi SAT Agility csapat szervezett. A nevezési díj, egy tábla csoki volt, minden kategóriában. Elsőként egy kezdő jumping futamon indultunk. Ezt eléggé elcsesztem, Jovi nem maradt helyben és elszállt az agya. 3. nekifutásra, miután leültettem az első aksihoz, úúújra. Már szépen figyelt rám, és sikerült hibátlanul lefutnunk. Aztán kipróbáltuk a haladók agility futamát, nem kellett volna. Számunkra még nehéz volt a pálya. Gambler játékban is résztvettünk, valamint a kúszóversenyen, ahol egy csapatot alkottunk Eszterrel és Spinnel.

Eredmények:

Kezdő jumping (Large) - 1. hely (mi voltunk az egyetlen páros a kategóriában) 
Gambler futam (Large) - 1. hely
Kúszóverseny (Large) - 1. hely (csapatot alkotva Korbeák Eszterrel és Perfect Sense Darshil "Spin" nevű borderével) Video
Összesítésben - 1. hely (25 kutyából)

Szóval nagyjából ennyi volt :).  Az utolsó eseményről meg külön írok majd, mivel még frissen él bennem.

Túra-túra-túra a Zerge hegyre

Vagyis a Kamzíkra, ahogy azt nálunk hívják. A Kamzík egy 439 m magas "hegy", ami az Kis-Kárpátokban található és Pozsony fölé magasodik. Jellegzetesség, hogy itt található a pozsonyi TV-torony, amit Pozsony bármely pontjáról lehet látni.

Maga az ötlet már 2 hete megszületett, vagyis én készültem menni. Csak hát egyedül ez nem olyan mókás. Beavattam két barátnőmet, és a kérdésre szerencsére a válasz az igen volt. Így esett aztán, hogy  október 26-án, azaz egy szombati napon felkerekedtünk. Megbeszéltük, hogy 8-9 közt (kinek, hogy érkezik be a busz a városba) találkozunk a Nivyn (Pozsony buszállomása). Én Jovival utaztam, ez volt a túra egyik fő célja, hogy Jovi is jöhessen.

A buszra probléma nélkül felengedtek, a jegy nem a legolcsóbb, de évente egy-kétszer megengedheti magának az ember. Nem igaz? A buszozás elején kicsit mocorgott, és nem tudott magával mit kezdeni az ülés alatt, meg a szájkosár is zavarta (amit aztán fél óra után leszereltem róla). Sajna a busz szokás szerint késett, nem keveset. Én nem kicsit ideges voltam, mert azért reggel 2 órát utazgatni egy kutyával. Hát nem a legjobb élmény. De szerencsére épen és egészségesen megérkeztünk. Csajok már vártak ránk. Még elintéztünk egy-két apróságot, mint jegy vétel a kutyának a városi buszokra és miegyéb.

Felültünk a 203-as trolira, ami kivitt minket egészen a Kolibáig (ami egy rét és a Kamzík alatt található). Nekiindultunk hát az útnak, ami viccesen nézett ki, mert egyikünknek sem volt fogalma, merre kell menni és merre sem. A dolgot még nehezítette, hogy nagyon durva köd volt, ami szinte egésznap jelent volt, pár órát leszámítva.

Hát az erdő, az valami meseszép volt. Jovi végig póráznélkül futkosott, első szóra visszajött. A csajok konstatálták, hogy vicces kutyával túrázni, mert sok vicces pillanatot okozott nekünk.

Mivel hétvége volt, rengetegen voltak az erdőben sok túrázó. Ami igazán letaglózott, hogy én majd meghaltam felfele az emelkedőn a bringások meg mellettem hajtottak felfele, mint akinek meg sem kottyan. Nagyon durva volt :D. Nem tudom mekkora volt a táv, amit lementünk. De ez nem is lényeg, sok dolog történt, de semmi olyan ami említésre méltó. Kb. délután egyig voltunk, aztán elindultunk visszafele.

A buszon az út hazafele gyorsan telt, hisz Jovi és én is full fáradtak voltunk.

A nap nagyon jó volt, én nagyon élveztem és csajok is az elmondásaik alapján. Jovi meg aztán végképp. Sokat nevettünk, fotózkodtunk(én zaklattam a többieket ezzel :D). Imádom az őszt, az erdőben látott színek... hát egyszerűen szavam elakad.

De hozok képeket, meséljenek azok.

kis csapatunk, nélkülem :D

Erdő...

...erdő, színes erdő

ferde, de látszik milyen köd volt  :)

Lökött kutya fura dolga

Jovi megint egy évvel ezelőtti szinten van bizonyos dolgokban.
Nem tudom mi lelte, de már egy hete reggelente ha kiküldöm őket laposkúszik az udvarban, vagy a kutyaházban sunyul. Aztán ha rájön az öt perc, mint az eszement neki fut az teraszajtónak, kaparja és sír... aztán előre megy a bejárati ajtóhoz. Ott is ugyanez, csak ott még megrágja a kilincset, tegnapelőtt meg bement a kiskertben a ház elejénél és lerángatta az én ablakomból meg anyuékából a nagy cserepes virágokat, valamint anyuék ablakának az alumínium albakszegélyét szétlyuggatta. Nem értem, mi baja...

A szomszéd tyúkjai és pulykái hangoskodnak reggel, esélyes attól, mert a tyúkoktól eddig is félt (ötletem nincs miért, kitudja az előző gazdájánál volt-e valami negatív tapasztala velük). Na de ennyire, ilyet max akkor csinál, ha vihar van.

Amúgy eddig mindenben azt praktizáltam, amitől félt, hogy belekényszerítettem, amíg rá nem jött, okés a gazdi nem enged muszáj megbékélnem vele, még ha nem igazán tetszik. A tyúkokkal is csináltam már, fogtam és elvittem mamámhoz és bevágtam magammal, Mollyval (aki imádja a tyúkokat) együtt a tyúkok udvarrészére de neki sokat nem használt, annyit értem el, hogy 2 órával utána is remegett mint a kocsonya. Tehát a sokk terápia, valamint a magabiztos fellépés ebben az esetben nem jött.
Mivel most én is beteg vagyok, kicsit sem tudok teljesen rákoncentrálni az állatra.

Na de hát Jovi, az Jovi. Mit is várok :D

Rohadékok

Hogy kik a rohadékok? Nos, nem mások mint a kullancsok. Az ördög, a sátán, csuklyás gyilkos, a fejnélküli lovas, a hasfelmetsző vinné el őket.
Nem hiszem el...
Jovi sajnos, tavaly ilyenkorhoz hasonlóan megint babéziás lett. Több okból kifolyólag is mélységesen kikészít ez. Egyrészt, ilyenkor előttem lebeg Nova képe ( aki nem tudná ki ő, Jovi alomtesója, aki 3 hónaposan távozott a szivárványhídon túlra egy babézia fertőzés miatt). Másrészt, annyira szívfacsaró érzés látni, ahogy szenved és nem tudod enyhíteni a fájdalmát. Ahogy üveges tekintettel kémlel maga körül mindent, de nem nagyon tudatosítja mi is történik most vele. A tehetetlenség ami ilyenkor elfog belülről... hát nem kívánom senkinek. Nekem Jovi nagyon fontos, olyan mintha a gyerekem lenne, akiért én tartozok felelőséggel és a világ minden bajától megóvnám a legszívesebben.
Úgy kezdődött az egész, hogy csütörtök este haza érvén az egyetemről épp vacsorát adtam az ebedliknek. Már akkor fura volt, hogy Jovisek csak ímmel-ámmal látott neki, hogy elfogyassza. Konkrétabban mondva, inkább én szóltam rá, hogy egyél. Mivel ő okos kutya, ezért szót is fogadott. Lassan, apránként betolta.

Valamiért azt gondoltam magamba, biztos nem éhes. Nem egy bélpoklos fajta. Meg, lehet anyáék már etettek vele valamit a hátam mögött (nem lett volna az első eset). Így nem is nagyon foglalkoztatott tovább a dolog. Vagyis de, rákérdeztem a családnál, hogy nem-e volt furi a kutya napközben. A válasz nemleges volt mindenki részéről.
Késő este, mikor anya hozta be őket a lakásba, mondja nézzek már rá a kutyára, mert fura és kicsit mintha melegebb is lenne a teste a kelleténél. Na, első szóra előkaptam a lázmérőt. Bár Jovi tiltakozott kicsit, sikerült odaoperálni a kívánt tárgyat a kívánt helyre. Várakozás. Csipogni kezdett a mérő, bennem meg megállt az ütő, mikor ránéztem. Kereken 40,5 fokot mutatott. Tehát lázas volt. Kicsit eluralkodott rajtam a pánik, hisz este 11óra volt. Mégis, hova a francba vigyem állatorvoshoz, ilyen késői órában????

Hát mit volt, mit tenni megvártuk a reggelt. Hát nekem, az nagyon lassan jött el. Az egész éjszakát végigvirrasztottam és egyfolytában Jovit figyeltem. Lázat mértem, fecskendővel nyomtam bele folyadékot, mert inni sem volt már hajlandó. Nagy nehezen, de reggel 8 lett. Be a kutya az autóba, és indulás Dunaszerdahelyre állatorvost keresni. Szerencsére ott találtuk a doktornőt. Jovi megkapta az imizolt, és antibiotikum szurit. Előtte csináltatott egy vérképet, ahol kiderült valóban babéziás. Miután megvoltak a szurik, meg két simi és puszi-pacsi Jovi részéről. Haza indultunk. Aztán várakoztam mikor lesz jobban.
A nap folyamán a kedve kicsit javult és élénkebb is lett. De a láza viszont nem csökkent, délután 3-kor újra mértem és akkor már 41,4 fokos láza volt. Tehát emelkedett, egyre feljebb. Kicsit kétségbe esetten hívtam az állatorvost, mi legyen? A tanácsára visszavittem, kapott lázcsillapítót.
Estére szerencsére a hője már normális volt, de a kedve viszont nem volt az igazi.
A szombat már sokkal jobb volt, bár még gyengélkedik. De betolta a rizst és a levest is, amit adtam neki. Ez megnyugvással töltött el. Ma reggel voltunk kontrollvizsgálaton, kapott egy ismétlő imizol szurit. Mostanra már egész jól van, bár még kicsit bambácska és nem bírja a terhelést. Doki mondta is, hogy most még pár napig nem lesz az igazi.

De nagyon örülök, hogy túlestünk rajta és bízva remélem, hogy nem kell mégegyszer szembetalálnom magam ezzel a betegséggel.
Egyszerűen védekezni is alig lehet ellene, mindkét kutyán kullancsok elleni nyakörv és mégis hemzsegnek bennük a kullancsok. Ilyenkor nem is csoda, hogy előbb-utóbb kifognak egy olyat, ahol a vírus is lappang. A sétákon sem tudjuk kikerülni, hisz még az udvarunkban is itt vannak.
Utálom őket!!!!!

A rejtély

Imád frizbizni!

Jovi számomra a mai napig egy nagy rejtély. Néha úgy hiszem, hogy sikerül feltárnom eme titkot, hogy megtaláltam a titkot rejtő láda kulcsát. Máskor viszont tanácstalanul állok és tekintek magam elé, mert egyszerűen nem értem őt. Annyira nehéz belelátni a csinos kis fejébe, mikor mi jár benne. Mit és miért tesz, mi váltja ki belőle a furábbnál-furább reakciókat. Talán ehhez még nincs elég tapasztalatom, hiába tanultam rengeteget ez idáig, még nem elég.
Vannak pillanatai, mikor teljesen kifordul önmagából. Szerencsére ezek a pillanatok már ritkábbak mára, mint azelőtt, akkor mikor napi szinten megesett. A kifordulás jelen esetben annyit tesz, ijedt szemekkel tekinget jobbra-balra, rosszabb esetben hátracsapott fülekkel és lapos kúszásban közlekedik egyik percről a másikra. Én pedig kémlelem a környezetet, hogy mi van már megint, mitől kell berezelni. De egyébiránt nem jelent ez akkora nagy problémát a mindennapi életben, mert nagyon könnyen vissza lehet hozni normális elmeállapotba, és frizbizhetünk-lasztizhatunk. Erre ugyanis megvannak a magam metódusai. Sokáig tartott kitalálni mi az, amivel magamra tudom vonni a figyelmét annyira, hogy aktívabbá váljon, áttudjon kattanni a fejében a zár a nyílt állapotba.

Imád loholni!

Néha viszont a szituációkhoz is tudom kötni a kilengéseit. Agility és frizbizés közben teljesen elhagyta ez a viselkedés formát, bááár az agilitynél néha még fel-fel bukkan, de csak szökőévente egyszer és leginkább mikor épp már fáradt és nem akarja csinálja. Egyébként ez a jelenség sokszor akkor jelent meg, mikor valami nem volt ínyére, nem akarta csinálni akkor fogta magát és elkezdett "félni". A mai napig viszont jelen van ez a viselkedés a trükktanulásnál. Nem fűlik a foga hozzá, kimondottan látom rajta, hogy utálja. Főképp, mert mintha úgy venném észre, hogy túlságosan nyomás alatt érzi magát. Az a baj, annyira nem képes önállóan gondolkodni (már amikor, ugye kiskutyám? :D), hogy pl. egy klikkeres tanulás folyamatnál, mikor azért várna az ember egy kis iniciatívát, semmi és csak toporgunk, ő pedig magába zuhan. Lefekszik a földre és kushadva mered rám, mint akit épp megvertek. Igyekszem pont ezért, csak olyan dolgot tanítani amitől mindjárt sikerélménye támad. Kissé nehézkes kiagyalni, mik ezek a dolgok. Ebből kifolyólag tud azért dolgokat, trükk és mi egyéb, de nem egy túlzottan nagy repertoár. Sajnálom ezt egy részben, mert érzem, hogy több van benne ennél. Sajnos a felszínre hozni túl nehéz, de ha sikerül akkor utána már azért gyorsabban is haladunk és meg is csinálja. Néha csóvál is, ami megbizonyosodást ad arra, hogy azért talán némiképp élvezni is tudja.

nem fél a kutyáktól, játszik velük

Vízből apportoz!

Vigyorogva futkos!

Nem igazán tudom mitől függ, mikor érzi magát túlnyomva, mert igyekszem mindig csak lazán venni és semmit nem erőltetni amitől egy kicsit is bizonytalan. Mindegy, végülis úgy érzem, hogy sok téren elég kiegyensúlyozottan viselkedik már, ami fontos is Jovi életében, abban meg még inkább. Mint már egyszer írtam, nagyszabású terveket nem szövögetek. Pontosan ezért, mert hiába működik ezerből, kilencszázkilencvenszer, ha a maradék tíz beüt, nos onnét megint csak negatívan jönnénk ki a szituációból. Új dolgokba viszont belenyomom, ha tetszik ha nem, mert nagyon makacs tud lenni, de muszáj megadni a kezdő löketet. Döcögősen szoktak indulni az ilyesféle élethelyzetek, de legalább megindulnak. És úgy hiszem ez a lényeg.
A rejtély megfejtésre vár még ugyan a kettőnk közös útján, de igyekszem figyelni rá. Remélem egyszer ez is sikerül, de pozitívan állok hozzá, hisz mennyi minden sikerült már. Sok minden volt, amire egy éve azt mondtam, hogy ez a kutya nem lesz képes rá, és tessék. Nem egy dologban, sikerült fejlődést elérni. A bejegyzéshez felrakott képet, ezeket a dolgokat szimbolizálják.

Az agilityt élvezi!

és tud pár trükköt :D