2011. december 28., szerda

Az új barát

Ez már több mint egy hete történt, de ugyebár időköz karácsony is volt, meg az azelőtti készülődés.
Most meg tanulok a vizsgáimra.
Na de most kivettem egy kis szabadot és így leírom.

Szóval akkor megismerkedtünk Pompommal, aki az egyetemi csoporttársam 7 éves keverék kutyusával.
Már régebben is akartuk összehozni a közös sétát, de időszűke miatt elég nehézkes volt. Na de így szemeszter végén sikerült és ez e lényeg.

Mivel Pompom nem épp egy engedelmes kutya :D, így ő végig pórázon volt, míg Móka szabadon. Játszottak volna egy nagyot abban biztos vagyok. Mivel az első pillanattól kezdve jó barátok lettek. Molly mindjárt játszani hívta, és nem vicsorgott rá, hogy hagyja békén. Persze Molly mindjárt a lényegre tért. A kis  könnyűvérű szőke nő, nem tud paracsolni a vágyának. Így szépen megmutatta Pompomnak ki is az úr a háznál. Lényegében az egész séta erről szólt. Szegény kutty, csak lesett mit művel vele ez a szőkécske. 7 éve alatt nem találkozott ilyennel, erre ez a szerelmével ostromolja. Hát ilyet. De csak egy fél óra kellett, és fordult a kocka. Pompom is bepróbálkozott, úgy látszik csak kérette magát :D. Persze ez a lánykámnak már kevésbé tetszett, így megmutogatta Pomnak micsoda szép ápolt fogacskái vannak, és milyen szépen tud vigyorogni-mosolyogni :D.



2011. december 22., csütörtök

Pillanatnyi fehér ruhába burkolózott táj...

Megérkezett tegnap előtt az első hó. De ahogy megjött úgy el is tűnt, már csak  egész kevés van belőle. Így nem nagyon tudtuk kiélvezni. Épp kedd reggel volt 15 percem rá, hogy élvezzem. Így gyorsan kaptam a gépet, a kutyát és irány a kert.Sajnos közben Samuka ki(le)merült a nagy hidegben. De legalább megörökítve az első havazás. Móka kutya kiélvezte természetesen, fetrengett balra-jobbra. Mindehogyan.
Hétvégén Móka kutya teljesen ki volt, egész csúnyán megbetegedett. A szombat éjjelt végighányta. Teljesen bágyadt volt, lázas, fekvős. Teljesen ki volt, se enni, se inni. Csak feküdt. Egész vasárnap is így volt, de hétfőn már a kutyakozmetikushoz menve egész szépen helyrejött, reggel már ugatott-bufogott :).
A kozmiban szépen meg lett fürdetve, a nyakán és farkincán szépen kiigazítva a szőre. Igazán olyan volt, mint ha egy párnává vált való, ölelegetni való maci. Akinek még vanília illata is lett :D.









2011. november 22., kedd

Történet a nagy semmiről...

Nincs mit mondanom... Unalom és unalom... vagyis mostanában filozofálgatok, elmélkedek, olvasgatok, nagyszabású terveket szövögetek, ezeket alapozom, de ennek csak egy töredéke érinti a kutyás életemet így nem fogom itt ecsetelni, mert a blognak semmi köze hozzá...

Helyette egy újabb videó, a már elmúlt szép színes napsütéses őszről, mivel mostanában már csak borongós-nyálkás-vizes és ködös.

Íme:



Jah igen, és úgy néz ki nőni fog a falka, valamikor az elkövetkezendő egy év során, hogy kicsoda-micsoda meglátjátok ;)

2011. november 4., péntek

Aranyerdő, barnaság


A minap megejtettem Mollkával egy rövidke sétát, és előtte felraktam töltőre a Samu aksiját ( igen a fényképezőm neve :D ), hogy nehogy megint az utolsó pillanatban hagyjon cserbe. 
Így hát magamat, az ebemet, és a Samut felnyalábolva nekivágtunk széles-e világnak. Kalandunk során megküzdöttünk szörnyekkel melyek vörösen izzottak, hatalmas sokszárnyú lények, melyek fejet és lábat nem kímélve lendültek támadásba. De az ádáz harcból kikerültünk győztesen, hála a titkos fegyverünknek. Vagyis a lábaink. Iszkire, nyakba kaptuk őket és rohantunk árkon-bokron át. Már szinte alig bírtuk, épp csak nem már a tüdőnk sikítva kérte, adjunk már neki egy leheletnyi szünetet. Így is tettünk. Én, a nagy bundájú malaclény móka, és hű kísérőnk Sámuel. A bundás Móka kimerészkedett a lombok közé, végigpásztázva gesztenyebarna szemeivel a közeli tájat, rájött, hogy a veszély nem múlt el. De hozzánk való visszatérte után, minden gond és minden baj amit érzett elszállt. Én és Samu a tekintetét nem tudtuk mire vélni, majd követve tekintetét szemeinket és lencséinket oda vezetve lélegzetvisszafojtva egy csodát véltünk felfedezni. 
Szemeink elé tárult az arany erdő, melyet a nap aranyban fürdetett, és ami csak ritkán jelenik meg a természetben. Egy kincs volt. Az aranyban fürdő fák, a barnásan csillogó fű és az üde zöld repcelevelek közt melegség járt át minket. Samu csak úgy ontotta magából az emlékképeket, a bundás Móka pedig vidáman kacarászva kémlelte, tárta fel ami csoda minden egyes szegletét. A veszélyről elfelejtkezve, átadtuk magunknak az áhítatnak, a mámornak amit ez a csoda váltott ki.
A nap bujdoklásával sajnos az aranyerdő is aludni, elrejtőzni készült, hogy egy új napon pihenten, teljes pompájában ragyogva ismét feltárja titkait új és kíváncsi lények előtt. Mint eztán kiderült, menedékként szolgált a sokszárnyú veres szörnyek ellen. Magába zárt minket, egy külön kis világba.
A hazaút bizonytalan volt, a sok megpróbáltatás fáradttá és lassúvá tett minket. De hála a bundás malackánknak és az ő utánozhatatlanul tökéletes szaglásának, melynek a világon párja nem lészen, az este már meleg kuckónkban töltöttük. A gőzölgő tea, és roppants táp mellett Én, Samu és Móka boldogan konstatáltuk: Sosem feledjük az Aranyerdőt.

És íme Samu műve, amikor a bundás malacka felfedezi micsoda szépséget találtunk.
És végtére nem feledkezzünk meg Samuka munkájának eredményéről, íme:

2011. október 31., hétfő

Autumn, my dear autumn :)

Szeretem az őszt, a legeslegkedvesebb évszakom mindközül. Szeretem a színeket amik megjelennek. Meleg hatással vannak rám. Nem az a vidámság amit a tavasz és a nyár sugároz, a maga színes világával.

Bár az ősz általában vizes, borongós mégis engem melegség jár át ilyenkor. Szeretem a hideget, és a napsütést, amikor kint járva a természetben a fák lombjai közt átsüt nap, mintha aranyba burkolózna a világ. A természet ékessége. Bár szomorúságot kellene tükröznie, miszerint a fák is búcsúznak, a gyönyörű ékességétől fosztják meg őket. Mégis valami mágikus van benne, hogy milyen változáson képes átmenni a természet, hogy mennyi arca van. Szebbnél-szebb. És számomra az ősz a legvarázslatosabb. Szeretek a sistergő sárgás-barna leveleken lépdelni. Szeretem ha egy kisebb szélfújás által aranyeső zúdul le fentről. Szeretem az ősz illatát, azt a száraz-kesernyés, mégis bizsergető illatot. Szeretem az dombbá összegyúrt levélrengeteget, beleugrani, táncolni benne.

És még inkább ha ezt valakivel megoszthatom, immáron már harmadik éve pedig rendszeresen van is. Molly aki ugyanúgy imádja. Bár neki édes mindegy, hisz minden évszakban megvan a kedvenc szórakozása, de nembaj. Nekem legalább kíséretet ad :).
Így volt ez a mostani hétvégén is, az őszi szünet alatt. Egyedül maradtunk szombatra. Kettecskén, édeskén. Így gondoltam akkor már tegyünk egy kisebb kirándulást a környéken. Ami bár sikság és sok látnivaló nem ékesíti. De hát már itt az ősz, és minden fénylik az aranyban, így ezt a csekélységet ez elég jól kompenzálta.

4 órás sétát kerekítettünk belőle. Sajnos képeket nem tudnam készíteni, mivel szemerkélt az eső és hát azért féltem a gépemet (magunkkat annál kevésbé). Volt ebben a kis kirándulásban minden. Futkosás, természetcsodálás, örömködés. Meglátogattuk a Duna partot. Molly gödrökkel tarkította a töltés oldalakat, sirályokat kergetett. Megmutatta, hogy milyen egy igazi kutya, amikor boldog. Szinte sugárzott róla, hogy nagyon jól érezte magát ezalatt a rövidke idő alatt. Én meg már csak azért is, amiért ő.
A kavicsbányanál a dombtetőn, amikor fel-le száguldott a domboldalán. Csürhetném-csavarhatnám ennek a mámornak a leírásást, amit láttam rajta, vagy én éreztem. De nem adná vissza azt a pillanatot, pillanatokat, azt az életérzést. Ami akkor és ott kiváltódott belőlem.
Belegondolok, ha ő nem volna itt mennyi szép dolgot nem ismernék máig, mennyi apró dolgot nem tudnék megbecsülni. Hogy egy séta alkalmával mennyi kincs tárul elém, ami mellett lehet csak úgy elsétáltam volna máskor, most élvezem és kitölti az életemet.

Szeretem a kutyás létet :). És vajh remélem, egyszer tán lesz még valaki aki majd népesíti a táborát a mi kis csapatunknak.


2011. október 14., péntek

Engedelmes/Obedience

 Hát elkezdtem ezzel is komolyabban foglalkozni. Bár még részletekig menően nem tudunk túl sokat. De lassan építgetni fogom Mókával a dolgokat.
Amire komolyabban rá kell nyomnom azt hiszem a vidiből is látszik, a szabadon láb mellett követés. Igaz csak mostanában kezdtük el újra, de annyira nem katasztrofális. Nem tapad a lábamhoz, inkább távolságot tart. Ezt igyekezni fogok kiküszöbölni, újra építve lépésről-lépésre. A menet közbeni fektetés, meg ha megállok akkor üljön le is alakulgatnak, bár van azon is mit csiszolni. Főleg az utóbbin, hogy automatikusnak vegye, ha megálltam neki ülnie kell, ne kelljen külön kérnem. 
Folyamatosan emelem a távolságot az ültetésnél, fektetésnél és ideje lenne elkezdeni, hogy hát állni is tudjon magától ha arra kérem, egyenlőre ez még csak megbökéssel megy. Aztán itt van az előre küldés. Hát megyeget, csak mindig máshová mint ahová kérem, nem a négyzetben, sem a fához hanem épp másik irányba (hát na olyan mint a gazdája irányzavaros :D).
 

És ím még plusz egy-két képecske, had színesítsék a blogot.




2011. október 1., szombat

Dilemmák és miegyebek...

Persze orvoshoz járni nem poén főleg nem ha minden héten majdnem ott van az ember már lassan. Hol az egyiknek ez a baja, hol a másiknak az. Legalább rá lehet fogni, nem unalmas az élet. Zajlik, mint ahogy annak a rendje tartja és ad némi mesélni valót. Bár egyáltalán ilyenről nem álmodom. Nem ilyeneket akarok mesélni, ha jobban belegondolok... azt hiszem, nem is fogok.


Jah igen és szakadjon rám az ég, hulljon piros, nyeljen el a föld, jussak pokolra vagy bármi ilyenjellegű dolog. Ha!Ha még egyszer azt kimerem ejteni a számon: Nahát milyen jó is, lassan 3 hónapja nem voltunk dokinál!
Mert ezután aztán állandó látogatók vagyunk, szinte mindig.
Komolyan jobban utálok már odajárni mint a kutyám és az nagy SZÓ, mert ő tényleg ki nem állhatja. Foggal-körömmel védekezik ellene. Eddig nem értettem miért, most már tudom és megértem és ami a legjobb EGYETÉRTEK vele. Teljes mértékben...

2011. szeptember 11., vasárnap

Más lett valami...

Valamit másképp kezdek látni. Másnak látom magam, másnak a kutyám- a barátomat.
Vajon mi váltotta ki ezt? Mi ez az érzés itt bent, hogy az érzem, hogy valamivel kiegészültem, valamivel gazdagabb, és talán jobb is.

Talán, hogy elkezdett bízni bennem, és én is másképp tekintek rá? Már nem úgy, mint a barátomra, akinek ezt és ezt akarom megtanítani, belesulykolni és ha nem megy csalódás-csalódás.

 Valahogy elkezdett ez nem érdekelne, ha nem megy? Nem baj barátom, te sem vagy tökéletes, ahogy én sem, hibázunk, és hibázni csak az tudd aki próbálkozik. Nem vagyunk tökéletesek, külön-külön. Te még ha nem is vagy az valójában, mégis az vagy, én nem. De együtt egy egészet alkotunk, egy csapatot, ami már megközelítheti a tökéleteset. De tudod mit, ha nem vagy tökéletes a valóságban, majd leszel az az álmaimban, és élni akarom az álmomat, ahol te leszel egyik címszereplő, mindennek a kiindulópontja.

Szeretlek, és örülök, hogy vagy nekem, hogy elfogadsz minden hibámmal együtt, és lehetőséget adsz arra, hogy bizonyítsam, igenis képes vagyok rá.
Köszönöm!

2011. szeptember 10., szombat

Karakterteszt Győrben

Nem is tudom melyik nap a netboard fórumon találtam egy felhívást miszerint az Országos Collie, Sheltie Baráti Egyesület szervezésben karakterteszt lesz a kiskúti kutyaiskolában szeptember 10-én. Felkeltette az érdeklődésem, hogy vajon mi is lehet ez. Így írtam a két győri kutyás lánynak, akiket a fórumról ismerek, nem-e volna kedvük eljönni. Niki és Roxi is azonnal  belementek, délután 3-ra értem a győri vasútállomáshoz Mollyval, ahol Niki várt ránk Arcussal, a borderével. Majd supp-supp be az autóba indultunk is a kutyasulihoz. Most lényegesebb jobban ment a tájékozódás és megúsztuk az itt-a-piros-hol-a-piros játékot. Roxival és Álmos nevű goldenlabjával ott találkoztunk már, mivel ők busszal érkeztek. Egyébként elmondhatom, hogy a gazdikat és két uraságot is megkedveltem (jó fej emberek és kutyák). A sulinál belépve, egy csomó collie üdvözölt minket, szépek és bundásak. Mollka kissé tartózkodó volt velük szembe, meg úgy általában a többi kutyával szembe, nem nagyon tetszett neki a sok kutya, hát sajna nincs hozzászokva, de a nap végére, már elbaktatott mellőlem és szagolgatott, meg ismerkedett. 

Az akcióra többen gyűltek össze, nagyon színes volt a kutyafajták skálája, vagy 25 kutya lehetett, persze legtöbben labikkal és colliekkal voltak. Ezenfelül volt egy véreb, roti, kaukázusi juhász, keverék kutyusok, borderek, vizsla, dobi és még jó pár. Egy rövid bevezető szöveg után, amit Kruzslicz Anita (Sherborne kennel) bírónő mondott el, elkezdődött a teszt. Mi valahogy a középtájékon jutottunk sorra, addig feliratkoztunk a bírálati lapra. Addig pedig megfigyeltük milyen teszteket is csinálnak a kutyákkal, beszélgettünk és kutyáztunk, jah igen és fotóztunk. Sokáig húzódott, de hát nem lehetett sietni és sok kutya is volt, több mint amire számítottak. Aztán Arcus és Niki következett, utánuk mi Mollyval, majd pedig Roxi Álmival.


A tesztelés több részből állt. Pórázon felvezettem a kutyát a pályára. Majd megkérte a bírónő az egyik kutyást, hogy sétáljon el mellettünk, majd mögöttünk. Majd hoztak egy labdát az pattogtatták, aztán fazékfedőket csapkodtak össze, éles hangú sípot fújtak. Mindeközben figyelték a kutyareakcióját.
Különböző tárgyakra való reakcióra felmérésére még volt esernyő, gyerekjátékok, gyerekbicikli. Gyerekbiciklivel úgy nézett ki, hogy a vékony sávon kellett végigmenni, miközben eltolták mellettünk a biciklit és akkor szólt a gyerekjáték. Volt még sörös doboz tele kaviccsal, amit földhöz dobtak a kutya mellett, Mollyt véletlenül sikeresen el is találta a bírónő, de nem ijedt meg ettől is, így bátor maradt. Volt kikötés a fához,majd ott kellett hagyni és bemenni a házba, eközben elsétáltak előtte több kutyával, tehát megnézték milyen reakciója van egyedül más kutyákra. Behívást mérték fel, mennyire hallgat a kutya, milyen szívesen jön oda a gazdájához. Tehát mennyire irányítható. Mivel az agility edzések ebben a kutyaiskolákban tartandóak voltak akadályok amelyeken át kellett jutni, volt mini palánk, aztán asztalra felmenni, a nagy palánk alatt átfutni, és a palló egy deszkáján végig futni, nekünk ez szuperül ment. Megnézték idegen emberekre, hogy reagál  a kutya, például az idős néninek beöltözött egyén, majd a kutyát körbeállták. A két legutolsó feladat közt  volt a hirtelen előugró tárgyakra mért reakció, ebben az esetben egy pokróccal letakart szemetesből húztak elő kötéllel egy zacsit, mialatt elsétáltunk mellette. Nem azért, hiába tudtam ez j6n, még én is megtorpantam, hát még szegény kutyám. És végül a kajamegszerzés, hát mi itt nem taroltunk, bejött amit mondtam, Mollyka ült és nézett rám, Vedd ki nekem, éhes vagyok! De magától nagy nehezen indult csak be a gépezet, egyszer próbálkozott aztán többet nem, hát sajna nem egy gondolkodó malacka :), de nem baj én így is szeretem.
Miközben vártunk az eredményhirdetésre hátramentünk gyakorolni, írtunk szóbab egy szaporítós paródiát. Roxi nagyszerű szaporító lennél, még azt is eltudnád adni, ami nem is létezik :D. Eközben Roxi kezében volt a három kutya, jól állt neki. A háromkutya megkapta a házigyártású polárjátékunkat, Molly hamar kiszállt, de Arcus és Álmos morogva-tépászva játszottak tovább, aztán jól el is tépték, így lett mindkettejüknek egy új játékjuk :).
Már besötétedett mire megvolt a kiértékelés, 5 kutya teljesített kitűnőre és mindhármunk kutyusa közte volt, csodás érzés volt. Tehát most már papírom is van róla, hogy okos-ügyes-szuper-fenomenális kutyám van, mivel egy oklevelet is kaptunk, díjként pedig jutafalatokat, egy zsinóros lasztit, amit Roxival elcseréltem egy lila-zöld teniszlabdára, amit ők nyertek. Aztán zsupp az autóba be, Roxi és Álmot kitevé, még Niki és Arcit elfuvaroztam, majd 20 perc autókázás után holt fáradtan pottyantunk haza Mókával.
Szuper nap volt, köszönöm minden résztvevőjének, és szervezőknek, hogy megszervezték!

2011. szeptember 9., péntek

Recall, majd kutyák és macskák

Mivel mostanság ugyebár akadt egy-két gubanc a behívás szinte semmivé vált. Így szinte újra belé kellett vernem a drága ebecskémbe. Sajnos ez elég nehézkesen kezdett alakulni tekintve, hogy annyira orros állat, hogy ahol csak lehet az beletúrja és fel nem emeli. Ilyenkor nagyon szörnyű vele, mert ha még lyukat is talál, akár ürge-vakond-egér lyukat. Extázisba esik, és elkezd ásni, olyan mint egy disznó aki az orrával túrja a földet. Lökött malackám.
Tehát először a maradásból kezdtem, lassan apránként. Emeltem a távolságokat, és mindig aztán amikor már adott távol volt tőlem, hívtam magamhoz, olyankor persze futott mint az oroszlán a gazella után, csak nem állt meg mellettem, hanem tovább futott. Persze ezt csak akkor kezdte el amikor már nagyon távol voltam, olyan 30 méterre is akár. Így visszamentem a távolságban. Közelebb mentem, de ekkor már az erdős részen próbálkoztam és bementem egy fa mögé mondjuk, míg ő "maradj"-ban volt. Hát ez bejött, ekkor már odajött, nem futott túl rajtam. Ilyenkor mindig óriási dicséret. Így lassan-lassan lekezdtem a távolodást újra a nyílt terepen és láss csodát, a fenekemben volt. Le nem tudtam rázni, bújt, puncsolt és hízelgett.


Gondoltam magamban, hát akkor kezdjük a nehezebb részt, behívás olyankor mikor nem figyel. Ez viszont már nagyon nehézkesen indult, így gondoltam kipróbálom a klikkert erre a feladatra. Így minden egyes kis rezdülést megtudtam  pozitívan erősíteni. Ha csak egy kicsit is reagált, felfigyelt, a fülét hegyezte. Persze nem klikkeltem rá mindenre. Ahogy haladtunk, úgy egyre már csak  a nagyobb dolgokat jutalmaztam. És szóban is dícsértem, hogy szuper ha megindult a felém. Mostanra még nem maga a tökély, de rajta vagyunk a dolgon és használ.

Figyel és jön ha tapsolok, fütyülök. Így talán kipróbálom a kutyasípot. Már be is szereztem egyet, csak tanácstalan vagyok, hogy is nevelhetném rá. Úgy mint a klikkert? Hát majd utána olvasok :).


Jah kapott Móka kutyám egy új játékot, házi gyártású tépőjáték polár anyagból. Nagyon szereti is, pörög rá.

ő itt pedig a szomszéd kutyus aki úgymond a tanítványom, egy elmebeteg labdabolond, aki helyből ugrik két métert, de nem ám a levegőbe. Ááá, dehogy. Hanem a jó ember nyakába, aztán halálra nyal. Veszélyes állat. Egyébként a neve Szimat (tetszik ez a név,  kis gazdija adta neki).

És mivel csináltam a cicákról néhány képet itt vannak a félfarkú Barka(Joe) és a Brandy, akarom mondani Bandi.




2011. augusztus 26., péntek

Romantikus séta a naplementében

Mivel mostanában elég meleg van, csak később járunk ki a délutáni sétára. Majd két órával később. Kimentünk az erőmű melletti alvízcsatornához. Persze más sem kellett Mollcsának, itt valahogy agy kikapcs, ész elmegy és neki veselkedik. Azaz: irány a víz, majd átúszás a másik partra, a hídon vissza és a töltés oldalban ásás, fetrengés. Kivittem a fényképezőgépem és kattintgattam, meg ha rátudtam szedni a lánykát akkor még beállított képet is. Tekintve, hogy mostanában volt pár problémánk ez nem ment olyan nagyon simán.


Mielőtt elindultunk volna haza, egyébként hiába volt már este 8 óra, csurgott rólam a víz. Majdnem voltam olyan vizes, mint a százszor vizesebb kutyám, aki kismilliószor végig úszott a csatorna vizén. Egyébként volt béka kergetés, fel-alá futkosás, éééés bandázás.

Két csivi keverékkel sétált a gazdájuk kint, először elkerültem őket a lánnyal, mert nem tudtam, hogy fogom-e tudni őt megfelelően kontrollálni. Majd megjelent egy kombi autó, ahonnét két német juhász és egy golden ugrott ki a gazdájukkal. Mindhárom kutya bele a vízbe, ahogy a gazdájuk is. Míg a gazdájuk úszott a kutyák pancsoltak, majd kifutottak a partra, láttam ahogy a két csivi keverék is csatlakozott.



Mikor Móka észrevette őket lefektettem. Láttam, hogy nagyon menne. Viszont hezitáltam, oda-e merjem engedni. Az eszem azt súgta, ne-ne-ne. Nem fogok neki tudni parancsolni, lehívni ha bármi adódna. A szívem viszont igen-igen-igen, hisz nem rosszszándékú a kutyám és a három nagy csak nem bántja, ha a csivikkel is játszottak. Így odamentünk, Molly átúszott (mert mi amúgy a túloldalon voltunk) és kergetőzött meg fetrengett nagyon sokat. Míg én átsétáltam kerülve, a Móka óriásit mókázott. Aztán igaz harmadjára, de a hívásra jött, a többi kutya meg követte :D, majdnem egy egész falkát vittem haza :).