...és nekem is akadozik egy-pár...
Elég sokat kattog az agyam mostanában dolgokon, ami a jövővel kapcsolatosak, de elég sok minden az elmúlt idővel. Igaz nem sok időm lenne ilyenekre, mert egy hét és jön az írásbeli érettségi hete, és hát arra illene tanulnom, amit azért meg is teszek kisebb-nagyobb idegösszeomlás közepette. De mégis valahogy elmorfondírozok az élet "NAGY DOLGAIN".
Nem tudom miért ilyen kis filozofálgatós korszakomat élem. Az elmúltat visszajátszva fejembe, azon gondolkodom mennyivel lett volna másabb az életem ha nem cseppen be közénk az akkor kicsi, mostanra már óriási szőrgolyó. Valószínű sokkal szegényebb lennék. Szegényebb abban, mit is ad az embernek egy ilyen állat, az önzetlen érzés, hogy még akkor is amiután leszidtam, nem haragszik, nem duzzog, hanem azon munkálkodik miképp és hogy engesztelhessen ki. És hát őszintének kell lennem, de pár másodperc és is tudná feledtetni velem a dolgot, de hát muszáj következetesnek lenni, mert akkor nem volna hatásos a leszidás. Végig gondolva mit fejlődött, mennyire változott a személyisége, egyszerűen hihetetlen nekem, aki ilyennel sohasem találkozott. Nem tudtam elképzelni, azt amit mások, aki már ki tudja hány éve élnek kutyákkal együtt, társuknak tekintve. Miképp tud egy nyálcsorgató, csillogó szemű, szőrös kis négylábú ugatómasina beilleszkedni, megérteni az embert. Ha nem is szóban, de gesztusokon, mozdulatokon keresztül. A fél szememmel sírni tudnék, hogy hosszú évekig nem volt nekem ebben részem, hogy mennyi időnek kellett ahhoz eltelnie, hogy én megtapasztalhassam ezt, a másik szemem viszont nevet, mert megtörtént, hiába is teltek el évek, de mégis csak rám került a sor, hogy a kis csaholó masina berobbanása feje tetejére állítsa, nem csak az én, de családom életét is.
Molly mostanra olyanná nőtté ki magát, hogy nem lehet rá mást mondani mint CSALÁDTAG, egy fontos része a mi kis "falkánknak", ahol ő is betölt egy szerepet és mi is, még ha ő az aki a leghátrább van, de ugyanazt megkapja szeretetben tőlem, szüleimtől is talán, meg testvéremtől is mint bárki más. Egyszerűen nem volna NagyCsalád, Molly nélkül... és persze Joe-t sem feledhetem, de ő elég önálló személyiség a maga rigolyáival és hibáival, mint minden macsek, nem szeretnek függeni másoktól :P.
A lényeg a lényeg, mivel Mollyhoz mindenkinek a családban ilyen szintű kötődése van, nem fogom magamhoz láncolni azzal, hogy belevágok vele olyan dolgokba, ami által annyira fokozottan hozzánőnék, hogy majd ne tudjam elengedni.. És itt most nem a szivárványhídon túlról beszélek, hanem ha elhagyom a fészket, a szülői házat (ami lássuk be ennyi idősen bármikor megeshet) ne legyen olyan nehéz itt hagyni őt. Mert a családomnak egy olyan plusz faktorja, hogy ha én megyek és ő is, az nagy fájdalma volna mindenkinek, és hát be kell vallanom Mollynak nagyon-nagy kötődése van anyukámhoz, valamiért és nem tudom miért ő az akiben Molly valami olyasmit lát amit bennem nem. Ahogy anyukám mondja: "Engem imád, és téged lányom tisztel és szeret."
És a kettő nem ugyanaz, tehát Molly kedvenc lesz, akivel továbbra is foglalkozom, tanítóm, megmutatom neki az életet, vezetem amíg tudom, de az érzés bennem van, hogy egyszer elbúcsúzom tőle. Még ha nem is örökre, de kisebb időkre biztos. Ha majd haza jövök, és esetleg egy újabb négylábú lesz a társam, a falkám tagja, tudni fogom, hogy ha viszem magammal Molly őt is, és engem is boldog szemekkel, a szokásos móká-s vigyorával az pofáján és a mancsát emelgetve fog üdvözölni. Miképp másképp: "Hiányoztál, azért jöhetnél már többször is kisgazdám, hamarabb!"
Mert ez a tekintet vár rám mindennap ha hazatérek iskolából és a nedves orrocskájával megbököd: "Héé gazdi itt vagyok, úgy örülök, hogy megjöttél!"
Szeretem őt, egyszerűen imádom, a mindenem az életem, mégis elfogom majd engedni, mert tudom neki így lesz jobb, mert ha én már csak vendég leszek az "otthonban", akkor is ugyanazt fogja megkapni már csak három embertől, mint azelőtt négytől.
Bocsánat, kissé érzelmes időszakon vagyok túl, hogy ezt az elhatározás mi váltotta ki nem tudom. Az is lehet, hogy változni, kitudja. Talán a Sors, majd meglátom, meglátjuk. Addig is vár rám rengeteg sok élmény, sok séta, sok labdadobálás, új dolgok tanulása, egyszóval ami kutyás, ami golden, minden ami MOLLY, aki nekem a legkülönlegesebb volt, van és lesz.
