A napos és az árny oldal

Mára nem terveztem tényleg egyáltalán semmit, csak, hogy reggel főzök, majd délután takarítok aztán térünk egyet Mókával a faluban, vagy valahol ahol nincs túl nagy sár.

Hát ebből aztán nem lett semmi. Na jó a főzés sikeredett, készítettem rakott krumplit, sajna a sózás megint nem jött be, hát egyszerűen nekem ehhez nincs szemem, de majd idővel talán :).

Az ebédelés után, várt rám egy kis agility próbálgatás, ami a helyzetet tekintve szerintem teljes siker volt.

Majd délután amikor a kertben futkostam és játszottam a sárban Mollyval. Mert az egész udvarunk úszik a sárban, az olvadozó hó miatt. Bleee-pfffúj-szutyok.

Nem is kellett sokat várni a kerítés szörnyre sem, vagyis a szomszéd kiskutyára. Ha kint vagyunk az udvaron akkor fut és már ugat és zsong, forrong akár a kukac. Nagyon szeretethiányos, vágyik, hogy vele foglalkozzanak. De sajnos ezt a gazdáitól nem kapja meg. Én meg annyira sajnálom. Hiába mondom, nem az én kutyám, nem az én felelősségem, és a gazdáit se nagyon lehet meggyőzni úgy őszintén, hogy szeressék azt a kiskutyát, mert ő másra nem vágyik, még tanítani sem kell. Neki egy simogatás fel ér a mennyországgal. 

 

Na de visszatérve, elrohantam a hátsókerten keresztül és "elloptam a kicsit". Mollyval egy nagyot hancúroztak, tőlem meg nagy öleléseket és simogatásokat kapott én meg cserébe sok-sok puszit :). Meg persze jó sáros lettem. Nagyon-nagyon.

A kicsi hazavitele után, beverettem a házba és be dobtam magam a zuhany alá, mert még szappannal és vízzel sem akart lejönni a sár. Makacs foltok.

Így drasztikusabb módszerekhez kellett folyamodnom, amit itt azt hiszem itt inkább nem részleteznék. Aztán véletlenségből csak rápillantottam a telefonomra és ott láttam, hogy van egy olvasatlan üzenetem. Gyuszi-gazdi írt nekem, hogy vitték ki a srácot sétálni. Azonnal felhívtam őket, hol vannak. Összekaptam magam és a nyakig mocskos ebem és rohanás ki a parkba. Egyébként meg kell említenem, nagyon kellemes idő volt ma és szép napsütés. Ha nem lett volna a sár akkor kimondottan tökéletes lett volna minden. De hát nem volt, mert olyan, hogy tökéletes nem létezik, mindenbe kell, hogy csússzon egy kis hiba. De ez így van rendjén, az élet rendje mondhatni.

A parkban megpillantotta Gyulát és sekép-sehang, elme vesztett állapot. Transzba esett és már csak ez lebegett a szeme előtt játék-játék-játék. Annyit nevettünk rajtuk. Nagyon vicces volt mindkét állat. És csupa sarak lettek. Fél óra múlva jutott az eszükbe, hogy ugyanmár ő is eltudnak fáradni, néhány percre. De ez alatt a játék alatt volt minden. Flakon, nyakörv párbaj. Nyakcibálás. Aztán elindultunk hazafele. 

Úgy döntöttem, elkísérjük Gyulát és gazdijait haza. Aztán ott újra egymásnak estek. Ott volt felszántott föld, sípolós gumi tarja, ismét flakon és cicák :). Aztán a hazatérés után az otthoniak rémülete erre :)

 

Végül a mai nap szomorú híre. Megtaláltatott Jenny labi. De sajnos nem úgy ahogy azt mindenki szerette volna. Sajnos ő már az örök vadászmezőkön rohan valahol, és most már örökre boldog és senki és semmi nem bánthatja. Nagyon fáj a szívem érte! Nem feledünk téged Jenny-drága, Molly egész biztosan soha! Hisz te voltál neki az első és igazi játszótársa és barátja!

A Szivárvány Híd

(egy Norvég legenda ihletéséből)

Az erdő szélén, dombok lábánál,
Buja zöld réten hol idő megáll.
Hol férfi és nő hű barátja fut,
Miután földi idejük lejár.

Mert itt, e- és túlvilág határán,
Hol minden kedvenc nyugalmat talál,
Ezen az aranyló földön, játsznak,
Míg átlépik a szivárvány hidat.

Már nem szenvednek kíntól, bánattól,
Újjászületnek, testük meggyógyul.
Az egészségük ismét a régi,
Csak a régi társ, ami hiányzik.

Szaladnak a füvön, gondtalanul,
Míg egy nap megállnak, szemük keres.
Fülük hegyezik, érzik a szagot,
Majd hirtelen, egyikük elszakad.

Mert tekintetük újra összeér,
Újra együtt vannak, ember és társ.
Egymáshoz futnak, barátok régről,
Elszakadásuk ideje elmúlt.

A szomorúság, és a búbánat,
Örömmé válik a két szívben.
Szeretetben egyesül, örökké,
S áthaladnak a szivárvány hídon.