Nem tudom, hogy mit tegyek

*
*
*
Azt gondoltam, hogy ilyen érzés soha nem keríthet a hatalmába, mégis most itt van, emészt és hiába gondolok másra egyfolytában eltudnám sírni magam. Apukám szerint az életben vannak sokkal fontosabb dolgok is mint ez, még sem tud érdekelni az a sok fontos dolog, mikor valaki aki közel áll hozzám, bármelyik pillanatban eltávozhat, itt hagyhat minket. Egy törékeny kis lény, aki teljesen tőlünk függ és csak állunk és nézzük, ahogy szenved.

Ha Molly nem találja meg a kerítés aljában és nem jelez, lehet szegényke már nem is élne, mert megfagyott volna. De amilyen állapotban most van az se nevezhető már életnek mert szegény csak szenved, egész nap fekszik enni nem akar és inni is csak úgy iszik ha befecskendőzöm neki. Egyébként a cicámról van szó, Joeról. Nagy valószínűséggel elkapta a szomszédban a schnauzer kutya, vagy valami más állat. Nagyon rossz állapotba van. Ma már 2x elindultunk dokihoz vele, de elsőre túl veszélyes volt az út másodjára meg beragadt az autó és úgy kellett segítséget hívni, hogy kihúzzanak minket. Történetesen ugyanis most érkezett meg hozzánk a nagy hó és az utak teljesen járhatatlanok, még tőlünk valahogy kijutunk, de az orvoshoz már nem tudtunk bemenni és ő sem tudott jönni.
Nem tudom mi lesz a cicussal, de nem sok reményt lát apukám, és hát én sem, hogy megmarad. Bebizonyíthatná a cicus, hogy a macskák valóban kilenc élettel rendelkeznek, már csak ilyen abszurd dolgokban tudok bízni. :(